Briós

A változatosság kedvéért ismét a reggelizés mellett döntöttünk. Ezúttal a Briós nevű étteremre esett a választásunk, ami a Jászai Mari tértől sétálva könnyen megközelíthető Pozsonyi utca 16. szám alatt található. Ha kocsival szeretnétek megközelíteni a helyet, sajnos csak kevés parkolóhelyet találhattok a közelben, ami mint mindenhol a városban fizetős.

A reggeliző elé érkezve már kívülről felfedeztük, hogy ezúttal egy sokkal tágasabb helyről van szó, mint az eddigi reggelizéseink alkalmával. Mint sok máshol, itt is lehetőség van kinti étkezésre. A viszonylag csendes és nyugodt kis utcában zavartalanul tudjuk a napunkat elkezdeni. Sajnos a hideg idő miatt benti helyet kerestünk. Földszinti és emeleti asztalok sokasága között nehéz volt dönteni, de végül egy emeleti asztalt választottunk. Kellemes zene és a hangulatos világítás nagyon jó érzéssel töltött el bennünket, de ez sokban köszönhető a már felszerelt karácsonyi díszeknek és fényeknek. A régi reklámplakátok egyfajta retro érzést kölcsönöznek a helynek.

A pincér srác szinte azonnal megjelent mellettünk az étlapot hozva, és néhány poénnal próbálta kellemesebbé tenné az esős reggelünket. A bőség zavarában elveszve nehéz volt döntésre jutni, ám végül sajttal-sonkával töltött bundáskenyeret és magyaros menüt választottunk. Az ételek kiadósak és finomak, a magyaros menüben kolbászt, szalámit, kenőmájast, körözöttet és kenyeret találhatunk, a bundás kenyérhez tejföl is járt. Az ételeket gyorsan megkaptuk, nem kellett sokat várnunk. Az étlapon nagyon csábítóan hangzott a gyümölcssaláta, így „desszertként” ezt választottuk. Erre vártunk a legtöbbet, és sajnos csalódtunk, mert a kicsit túlárazott sali mennyisége és összetétele nem feltétlen felelt meg az elvárásainknak.

Kártyás és készpénzes fizetésre is van lehetőség. Összesen 6000 Ft-ot fizettünk.

You may also like

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: